Ha csak másfél órára is, de a lábam amerikai területen volt ma.
Kedves ismerőseimtől, Sean-tól és anyukájától sikerült ingyen repülőjegyhez jutnom, mert Sean anyukája munkája miatt sokat utazik, és minden mgtett mérföld után pontot kapott, amit beválthat utazásra. Idén el kell használnia, és nem tudták volna, ezért elintézték nekem. 2006-ban már voltak nálunk Győrben, nálunk aludtak és pár napot nyaraltak a városban, és a hónap elején megint itt volt Sean anyukája, és barátnője, én idegenvezettem őket BP-n, és átbeszéltük mit is nézzünk majd meg Santa Cruzban.
Én már azt is elterveztem, hogy kifosztom az Amoeba records-ot San Franciscoban, és hogy a Gilman streeten megnézzük a Said Radio koncertet, na meg persze a Golden Gate híd, Alcatraz, kis piros villamos, surf-özés a santa cruz-i öbölben stb stb.
Előre ittam a medve bőrére. Minden papírom megvolt, be is fizettem az egyszeri visszanemtérítendő vízumdíjat (21eFt) és jelentkeztem vízuminterjúra. Gondoltam, minden rendben fog menni, mert januártól amúgy is vízummentesek leszünk (elvileg).
Megkaptam az időpontot, felkeltem korán, és odamentem a nagykövetséghez. A tér körben kordonokkal lezárva, 8 rendőr, és egy csomó biztonsági őr járőrözik. Kocsival behajtani csak a kiváltságosaknak lehet, ha leengedik a vasblokádot.
Olyan 30-an állhattunk ott a kordon mögött, plakát hirdeti, hogy milyen jó amerika, képek a fehér házról, a szabadság szoborról és valami tájkép. Megvárattak minket, aztán nagy nehezen kijött egy fickó, és az útlevelünk alapján egyenként beengedett a kordonon belülre. A nagykövetség ajtaja előtt kellett várakoznunk. Kijön egy nő, hogy menjünk le a lépcső aljára, és ott várakozzunk! Óvatosan, kényesen figyelve arra, nehogy lábammal érintsem a lépcsőket, vártam, mint a többiek.Aztán beengedtek minket egyesével. Motozás, fémdetektor, mp3 lejátszót és telefont egyből elvették, kifelé megkapom, mondták.
Nagyon nehéz acélajtó mögött sorszámhúzás után mehettem az egyes ablakhoz, ahol a papírjaim és az útlevelem kérték el. Mondták, hogy várjak, amíg szólítanak ujjlenyomatot venni. Fél óra telt el, egyre többen lettünk a teremben, előttem egy néni mutogatta -kérés nélkül persze- egy csajnak, hogy milyen fess legényhez megy hozzá az unokája, és hogy őket látogatja meg kint. Végre én jöttem az ujjlenyomatvételnél, egy Ázsiai származású amcsi nő ült szemben a biztonsági üveg mögött, és elmondta, hogy kell rátennem a kezem a készülékre. Gyorsan végeztem, és újabb 20 perc várakozás következett.
Volt időm körülnézni a váróban. Hatalmas amerikai zászló, a rúd tetején sassal, minden márványból, a biztonsági üveg ablakok kívülről kovácsoltvas ráccsal védve. Aztán megjelenik a kijelzőn a számom, és megyek az interjúra. Mint egy bankban, ott álltam szemben az ablakkal, és egy 60 körüli amcsi férfi kérdezett. Mi a foglalkozásom, és mit csinálok. Ki alkalmaz, és mennyit keresek, mutassam a bérpapírom. Megmutattam, erre elkezdte csóválni a fejét. Mondta, hogy túl kevés a fizetésem, vissza kell hogy utasítsák a kérelmem. Nincs feleségem, nincs semmim, nincs megalapozva az életem, és ami a legrosszabb, hogy kevés a fizetésem. Elkezdtem volna mondani, hogy de ott a fősuli, egy évem van már csak, és hogy csupán üdülni mennék ki, de rövidre zárt azzal, hogy sajnos nem tudunk mit tenni, viszont látásra!
Megalázó volt kicsit.
Mivel Londonban át kell szállnom, meg kell kérdeznem, hogy azért Londonig el tudok-e menni a jeggyel, vagy mivel San Francisco a végállomás, már oda is kéne a vízumom, és nem engednek ki ezzel a jeggyel sehova sem a reptérről. Ha megoldható, akkor Ábrinál laknék addig, az is elég király lenne. (főleg hogy az SSD aznap este játszik, amikor Londonban leszállna a gépem...) Majd meglátjuk.
