Bár az újabb anyagaik közül való, a kanadai Society's No Fucking Use 96-os albuma nekem egy klasszikus. Úgy játszák a punk rock-ot, ahogy senki más. Dallamosan, de mégsem nyálasan. Az énekes, Chi Pig, a fellépések alatt hatalmas ugrásokat volt képes produkálni, nagyon energikus egy faszi volt, annak ellenére, hogy egy alacsony kínai pálcikaember.
A szövegek nagyon jók, intelligensen vannak megfogalmazva, és humorosak, tele vannak iróniával. Témák szerint is változatosak, nem az elcsépelt punk dolgokról szólnak. Mostoha apa, Bulémia, John Bobbit pronószínész - akinek levágták és visszaműtötték, kergemarhakór, Charlie Manson stb. Kis szóviccek is feldobják az egészet.
Zeneileg nem tudom hova tenni. Dallamos punk zene ez, de nem skatepunk, vagy melodycore. Ez SNFU. Dallamos, tökös, néha melankólikus, és lassú, de az biztos, hogy egyedi. A Bobbitban van egy kis dancehallos (?) rész, ahol ha jól figyel az ember, azt éneklik hogy "Get it up" (állítsd fel) a stílusban szokványos "Pick it up" helyett. Ez Arany. :)
A hangzás amúgy rendben van, talán a gitár kicsit lehetne nyersebb. A basszusgitár hangja viszont mindig megborzongat, tökéletes.
Van két szám, amit tölteléknek titulálnék, ha nem lenne olyan kurva jó mindegyiknek a refrénje, szóval inkább nem fikázok. Jó ez a lemez, tessék szeretni.